Őszintén szólva elégedetlenkedni nem nagyon van okunk, a Lazio jelenlegi formájával ez egy elfogadható eredmény. Persze ha úgy nézzük, hogy a Lazio egy erős középcsapat, akkor lehetne bosszankodni, de az utóbbi idők fényében ez kis túlzással egy kiesési rangadó volt, igazi 6 pontos meccs, ahol senki sem örülhetett a végeredménynek, a Sienanak és a Lazionak is nagyon fog hiányozni ez a két pont. Ezzel az 1-1-el a csapat nem jutott semmivel sem előrébb, rosszabb, de jobb sem lett a helyzet. Jövő vasárnap pedig a feltámadt, jó formában lévő Milannal meccselnek... Lássuk a játékosok értékelését:
Muslera: Az egész első féidőben nagyon bántotta a nap, ezért bizonytalan is volt, bár Maccarone gólját nem nagyon védhette volna. Nagy hibája szerencsére nem volt.
Lichtsteiner: A meccs elején gyakran ment előre is, majd a vége felé már csak a biztonságra törekedett.
Siviglia: Voltak hibái, nem is kevés, egyszerűen tragikus, hogy a keretben nincs egy olyan középső védő sem, aki hosszútávon is stabil és jó teljesítményre lenne képes.
Radu: Ő is hibázott a Siena góljánál, de Cribarinál biztosabb megoldás. De itt csak azt mondhatom a középső védőkről, amit fentebb.
Kolarov: A védelem legjobbja volt, de nagyon dicsérni őt sem lehet, a legkevesebb hibával focizott.
Brocchi: Küzdött, mint mindig. Egyebet nem is tett ma.
Baronio: Nagyon örülhetünk neki, hogy meggyógyult, a csapat legjobbja volt, és azért mindenképpen Ballardinit illeti a hála, hogy újra felfedezte. A középpálya jelenlegi legmegbízhatóbb pontja, nem brilírozik soha, de amit tennie kell, azt mindig pontosan, hathatósan és megbízhatóan teszi.
Mauri: Kevergetett a szélen, különösebb veszélyek nélkül. A gólja szép volt.
Zarate: Nem bírja el azt a csapat, hogy soha semmit nem védekezik Zarate, ezt be kell látni. Hozta amit tud, de nagyon sokszor idegesítően hosszú ideig tartja a labdát.
Foggia: Jól illeszkedett a támadásokhoz, ma délután megint azt a játékot hozta, amivel megérdemelné, hogy többször legyen kezdő.
Cruz: Szerzett egy lesgólt, teljesítette azt, ami a feladata volt.
Nem írhatunk mást, mint hetek óta:ezzel a játékkal felfelé biztos hogy nem vezet az út, a maximum amit elérhet a Lazio a bajnokságban, az a középmezőny közepe lehet, ezért erősen kell koncentrálni a kupára és az EL-re. Félő, hogy sok sikerélménye a csapatnak a Milan ellen sem lesz,jó lenne télen nem a kiesőhelyek közelében elhelyezkedni.