A Lazio továbbra is megfeszítve, reménykedve készül a 133. derbire. Nem lehet kihangsúlyozni, mennyire fontos is lesz ez a mérkőzés: egy győzelem elindíthatja a csapatot felfelé, de a vereség a totális kilátástalanságba taszíthatja a játékosokat. Az is biztos, hogy a szurkolók nem fognak egy emberként kiállni a Lazio mellett. Tudja ezt Rocchi is, aki ezzel kapcsolatban nyilatkozta a következőt: "Az a 11 ember, aki a pályán lesz, mindent meg fog tenni a győzelemért, és szeretnénk, hogy 90 percen át énekeljen, bíztasson minket a Curva Nord!" A mai edzésen valószínűvé vált, hogy Foggia a padon kezd, Matuzalem pedig a kezdőcsapatban fog majd helyet kapni. 3-4-1-2, ez lesz a várható felállás, így Lichtsteiner és Kolarov megint a középpályán kap majd szerepet, a széleken támogatva Brocchi és Baronio játékát. Siviglia pedig szinte teljesen biztos, hogy ott lesz a kezdőcsapatban. Ő sem egy főnyeremény, de Diakité a jelenlegi formájában, és Cribari akármikor, rosszabb nála. Radu helye biztos, és a fennmaradó 1 hely valamelyikére kerülhet Diakité vagy Cribari, riogatva a Lazio szurkolóit. Elől Rocchi és Zarate helye biztos.
Cruz eltiltása továbbra is tart, sőt még jövő héten sem lépett pályára, ma nem is edzett izomsérülése miatt. A fiatal tehetség, Perpetuini állapotáról jó hír, hogy a téli szünet után már biztosan játszhat. Ezúttal talán biztosak lehetünk benne, hogy a játékosok mindent, de mindent meg fognak tenni a győzelemért, és az Olimpico gyepére vasárnap este egy elszánt, vérben forgó szemű, csak győzelmet elfogadhatónak tartó csapat lép ki.