Egy dolgot rögtön a legelején leszögezhetünk: ennyit számít az, ha Lotito elnök felülbírálja korábbi döntéseit, és nem akar beleszólni abba, hogy a csapat edzője kit játszathat, és kit nem. Természetesen Stendardora gondolok, aki hosszú idő után lehetett a kezdőcsapat tagja, és sokkal nagyob biztonságot és stabilitást adott, mint az idény során Siviglia vagy Cribari bármikor. Remélhetjük, hogy továbbra is a pályán lehet Stendardo, mert nagyon nagy szüksége van a csapatnak a játékára. Előzetesen még annyit, hogy ez hasonló bravúr volt, mint a firenzei döntetlen. Ezek után nézzük a játékosok értékelését:
Muslera: Szinte hiba nélkül játszott, jól megértette egymást a védőkkel.
Cribari: Ezúttal különösebb gond neki sem akadt a játékával, nem lógott ki se negatív, se pozitív irányba.
Stendardo: Jó volt újra a pályán látni! Lavezzi őrzésével volt megbízva, ezt közel tökéletesen meg is oldotta, remek hír a csapatnak, hogy tisztázott minden félreértést a vezetőséggel. Komoly erősítés a visszatérése.
Radu: A védelem legjobbja volt Stendardoval együtt, jó döntés Ballardinitől hogy egyre több lehetőséget ad neki.
Brocchi: Számára kicsit idegen szerepkörben, a védők közé sokszor visszalépve kellett játszania, és nem is okozott csalódást. Tapasztaltságával, határozottságával és tiszta szív robotolós játékával a csapat egyik erőssége volt.
Baronio: Jól tette a dolgát, a megszokott játékát hozta, sok futással és lelkesedéssel.
Mauri: Semmi különöset nem lehet róla mondani, teljesítette a feladatát.
Kolarov: A középpályán kapott szerepet, jó betörései voltak, Lavezzi tudna mesélni lövéseinek erősségéről.
Foggia: Kicsit izgatottan kezdett, de panasz igazából rá sem lehetett.
Zarate: Okosan, technikásan focizott, ahogy ez tőle elvárható, a mezőny legjobbja volt.
Cruz: Fásult és fáradt játékot nyújtott, alig mutatott valamit. A Lazio legrosszabbja volt a mai meccsen.
Pályára lépett még Diakité, és Lichtsteiner. Előbbi szívósan és keményen védekezett, utóbbi pedig kockázat nélkül végrehajtotta azt, amit Ballardini mondott neki.
Ez az a játék, amivel a Lazio elindulhat felfelé a táblázaton. Bár győzelmet most sem sikerült aratni, immáron augusztus óta nem, ezt kimondani is rossz, de az ilyen teljesítménnyel, amit ma mutattak a rómaiak, lehet keresnivalójuk az olasz bajnokság élcsapatai ellen is. A szervezett védekezés már megvan, a többit kéne csak hozzátenni. Bíztató volt a mai délutánon a csapat!