Egy teherrel kevesebb. Így éreznek nem titkoltan a Lazio játékosai és Ballardini is azok után, hogy szerda este kiestek az Európa Ligából. A vezetőedző nyilatkozatában kihangsúlyozta, hogy már teljes erővel lehet a bajnokságra összpontosítani, hogy a vasárnapi derbire a csapat visszaszerezze identitását, takitkáját, és temperamentumát. Erre a szezonra a lélek nélküli játék ideje lejárt, a Lazio arra készül, hogy döntő csapást mérjen a Roma együttesére az Örök Város rangadóján. Milyen események történtek tegnap, és miként készült a csapat?
Az edzést megelőzően az edzőközpontban fogadták a Curva Nord küldöttségét, és a csapat részéről Brocchi, a vezetőség felől pedig Tare jelent meg a szurkolók előtt. Brocchi őszintén beszélt, azt mondta, hogy a csapat teljesítménye csapnivaló, és ezért úgy érzi, a szurkolók elhagyták a Laziot. A tifosok ezekre az őszinte szavakra úgy reagáltak, soha nem hagyják el a csapatot, és a Lazioval tartanak jóban-rosszban. Ezt követően Tare lépett az emberek elé, őt pedig felszólították az egybegyűltek, szeretnének az egész csapattal beszélni, erre azonban nem kaptak lehetőséget. A kékek volt albán játékosa kérte a szurkolókat, legyenek kint minél többen a stadionban vasárnap, és a Ballardinivel való nézeteltérésük ellenére támogassák a csapatot, hajszolják bele a győzelembe.
Térjünk át a sportszakmai részre. Stendardo természetesen gyakorolt, mint a védelem oszlopos tagja, tudjuk, hogy azért nem lehetett ott Salzburgban, mert nem nevezték az Európa Liga küzdelmeire. Siviglia sérülése bíztatóan gyógyul, így nagy esély van rá, hogy a kezdőcsapatban lehet a Roma ellen. Baronio és Matuzalem is a többiekkel edzett, mindketten felépültek sérüléseikből. Elképzelhető felállás vasárnapra egy 3-4-1-2, amelyben Matuzalem az irányító. A keretnek egy része csak levezető edzést végzett az EL mérkőzés miatt, név szerint Diakité, Cribari, Zarate, Lichtsteiner, Brocchi, Mauri és Meghni, valamint még mindig hiányzott a mezőnyjátékosok közül sérülés miatt Perpetuini és Cruz.
Ballardini utasítása szerint az alábbi két csapat játszott egymás ellen az edzés végén: Scaloni, Artipoli, Siviglia, Kolarov, Del Nero, Dabo, Baronio, Matuzalem, Inzaghi, és Pandev, valamint Luciani, Radu, Bonetto, Stendardo, Eliseu, Firmani, Ledesma, Manfredini, Makinwa, és Rocchi. Bizony, ott volt a nagy meccsre készülés komoly gyakorlataiban Ledesma és Pandev is. Ez persze nem jelent semmit, de jó látni, hogy azért edzenek és játszanak, ha csak edzésen is.