- A korábban a Lazio által is megkeresett D'Agostino ügynöke jelentette be, hogy az udineiek középpályása nem hagyja el mostani csapatát. Franco Zavaglia ezt megerősítette a tuttomercatoweb.it-nek is. "Sok pletyka napvilágot látott, de teljesen biztos, hogy marad az Udineseben."
- Roberto Baronio, a klub 32 éves középpályása nagyon reméli, hogy hátralévő játékoséveit a Lazióban maradva játszhatja le. "Amint lehet, el akarom kezdeni a tárgyalást az elnök úrral, hogy ezt be is biztosíthassam. Mindig is ez volt az álmom, és megegyezni sem lesz velem nehéz, nincsenek égbe törő vágyaim. Jól játsztom, remekül érzem itt magam, és büszkén viselem a Lazio mezét!" - mondta el a tuttomercatoweb.it-nek. Baronio szerződése az idény végén jár le.
- Amint azt Cribari elmondta a Radio Seinek, csak arra gondol, hogy segítsen a Sienán, és nem csak júniusig akar maradni, hanem lehetőleg tovább is. "Itt végre megtaláltam azt a helyet, ahol bíznak bennem, szükségem volt a bizalomra. Nem titok, Rómában akartam befejezni a karrieremet, ám a későbbiekben csak arra tudtam gondolni, hogy ha csak kölcsönben is, de el akarok menni. Rossz érzés, hogy annyi mindent adtam a Laziónak, a klub pedig ezt nem tisztelte. Hogy mi lesz a sorsom, az a szezon után kiderül" Emilson, vigyázz, mert az ilyen nyilatkozatok után, ha visszakerül valaki a csapathoz, sokáig nem szoktak játszani...
- Esposito ügynöke, Alessandro Lucci megerősítette a Chievo érdeklődésének tényét a lalaziosiamonoi.it-nek, egyúttal beszámolt a tárgyalások jelenlegi állapotáról a rómaiakkal. "A Lazióval eddig semmi komoly konkrétum nem merült fel, csupán az ismerkedésen vagyunk túl, hivatalos találkozó még nem volt. Igaz, hogy a Chievo is szeretné leigazolni."
- Komoly esélye van annak, hogy Ledesma szerződését felbontja a liga, de ha minden igaz, a Juventus akár még pénzt is fizetne azért, hogy biztosan hozzájuk kerüljön a középpályás, hiszen ha ingyen igazolható, akkor igen sok helyen látnák szívesen. Napokon belül biztosat fogunk tudni.
- "Sehova nem fog menni Zarate" - reagált Tare a Corriere dello Sport hasábjain többek között arra a hírre is, miszerint az Arsenal 40 millió fontot adna Zarate játékjogáért. "Ez csupán pletyka, semmi igazság sincs benne."
- Bizzarri ügynöke, Filippo Colasanto a lalaziosiamonoi.it-nek elmondta, védence szeretne ott lenni a vb-n, és nagyon csalódott, hogy bár első számú kapusnak érkezett, de Muslera miatt partvonalon kívülre szorult. "Bár felmerült a Sampdoria érdeklődése is, de ez ügyben semmi konkrétat nem tudok mondani. Bizzarri szeretne ott lenni Dél-Afrikában, meg akarja győzni Maradonát, hogy ott van a helye a keretben. Muslera egy remek kapus, ezt tudtuk akkor is, amikor megérkezett Rómába. Ha más lehetőség nincs, szeretnénk ha kölcsönbe tudna menni egy csapathoz."
Rövid hírek
2010.01.12. 08:18 :: Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa
Szólj hozzá!
Címkék: hírek
A bejegyzés trackback címe:
https://grandelazio.blog.hu/api/trackback/id/tr61665558
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.